Kaposfő SE

Címkék: Általános

Hírek a Kaposfői Sportegyesület munkásságáról.

Hétről hétre javul a Kaposfői focicsapat teljesítménye. A csapatépítés most vette igazán kezdetét. Horváth János a Mézga Focisuli vezetőjének irányításával a közös munka meghozta gyümölcsét. Az eredmény és a gólok száma alapján csapatunk fejlődő útra lépett. Tavaszra a küzdelmes edzések és meccsek árán már egy összeszokott, kitartó feladataira összpontósítani tudó csapatunk lövi majd az ellenfél hálójába a labdát. Minden olyan egyesületnél, ami aktívan működik fontos, hogy  összetartás és a csapatszellem erejével mutassa meg magát minden héten. A kapsofői csapatoknak nem csak az eredményei, hanem a közössgi élete és egyben maga a közössége is fejlődik.

A korosztályos csapataink közül a legfiatalabbak az U13 kisfocistáink, akik nagyon szépen szerepeltek első mérkőzéseiken.

Ahhoz, hogy az idő vas foga ne hátráltassa majd a jövőben a csapat fennállását az ifi, mint utánpótlás is nagyon fontos része az Egyesületüknek.

A felnőtt csapatunk kezd összeszokni és egy igazi egységként jelenik meg a pályán.

Kaposfő-Kisbárapáti

3-0 (nem jelent meg) 5-2 (Szaka D 2, Ivusza P. 2. Sulcz R.1)

2015.10.11.

Törökkoppány-Kaposfő

8-0 7-2( Szaka D. 1 Ivusza P. 1)

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra