Nyári Napközis tábor 2013

Címkék: Programok nyári tábor.napközis tábor Nyári napközis tábor 2013

Kaposfő Község Önkormányzata a gyermekek napközbeni felügyelete és a nyári szabadidő hasznos eltöltése, valamint a szülők munkavállalásának elősegítésére az idei évben is NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR-t működtet.

Az idei évben is megrendezésre kerül a Nyári Napközis tábor. 2013.június 17-augusztus 16.-ig. A gyerekek 9 héten át vehetnek részt tartalmas programokon, kirándulásokon.

I. hét eseményei:

Hétfő reggel 8 órás érkezést követően 9 órakor megnyitottuk a tábort a szervezők és a polgármester úr részvételével. A gyerekek tájékoztatást kaptak a táborról, a szervezőkről, a rájuk figyelő felnőttekről, valamint a házirendről. Kiosztásra kerültek a nyomtatott házirendek is, melyben foglaltakat a szülőknek és gyerekeknek az aláírást követően magukra nézve kötelezőnek kellett tekinteniük. A tábor kezdéseként ismerkedős, névmemória játékokat játszhattak, ezzel jobban megismerve társaikat.

Délután a kézműves foglalkozás keretében gyöngyékszereket készíthettek. Fiúk és lányok egyaránt dolgoztak, egy kisebb csapat fiú pedig focizott a focipályán.

Kedden délelőtt továbbra is gyöngyékszereket készíthettek a gyerekek. Délután társasjátékok és a kártya kerültek elő, több asztalnál más és más játékok zajlottak.

Szerdán délelőtt meglátogattuk a Szennai Szabadtéri Múzeumot, ahol idegenvezető segítségével betekintést nyerhettünk a református templom, valamint a zsuptetős házak történetébe. Délután folytattuk a gyöngytechnikát gyöngyfát készítettek a gyerekek. Majd a szabadban Adj király katonát, és tűz víz-repülő játékot játszottak.

 

Csütörtökön délelőtt a Somogy Ifjúságáért Egyesület játszóházára készültünk, de sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem tudtak megjelenni. (A programot egy héttel eltoltuk.) Cserébe köveket díszíthettek a gyerekek szalvétatechnikával. Délután az általános iskola tornacsarnokában az Akrobatikus Szakkör tartott bemutatót. Mire a program befejeződött, közös palacsintasütésre készültünk, a gyerekek maguk süthették és tölthették a palacsintákat. Köszönet a technikai segítőknek, akik Kb. 250 palacsintát sütöttek .A finomsággal megvendégeltük az önkormányzat dolgozóit is.

 

Péntekre, már sikerült egy ritmust felvenni, mind a gyerekeknek, mind a szervezőknek. Ezért reggel meg is tartottuk, a zenés reggeli tornát, ami minden reggel, ezentúl beépül a programba. A tornát a helyi Ifjúsági Pont bonyolította le, és a gyerekek kezdeti ellenállását egy jó móka váltotta fel. A délelőtt folyamán sorversenyen vehettek részt a gyerekek, ahol nem csak ügyességi-gyorsasági, de logikai feladatokat is meg kellett oldaniuk. 8 csapat vegyes korosztályban és nemben versenyzett. A gyerekek 5 fős csapatokat alkottak. A verseny tétje nagy volt, hiszen az ifjúsági pontnak köszönhetően a nyertes csapat minden tagja egy későbbi időpontban ingyenesen a kaposvári Cinema Citybe látogathat, és ott a Szörnyegyetem című animációs filmet tekintheti meg. Az első 4 csapat a rekkenő hőség ellenére végig kitartott, a másik 4 csapat már a verseny közben feladta a küzdelmet. Délután a Ping-Pong Szakkör segítségével a tornacsarnokban a gyerekek kipróbálhatták a profi ping-pongosok felszereléseit.

Kapcsolódó anyagok