Nyári Napközis tábor 2014. I. hét

Címkék: Programok

A Nyári napközis tábor I. heti programkínálata

Nyári Napközis Tábor Kaposfő

2014.június 16-június 20.

I. hét

Kaposfő Község Önkormányzata a gyermekek napközbeni felügyelete és a nyári szabadidő hasznos eltöltése, valamint a szülők munkavállalásának elősegítésére az idei évben is NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR-t működtet.

Az idei évben is – az előző évekhez hasonlóan - megrendezésre kerül a kaposfői Nyári Napközis tábor. A nyári szünet 9 hetében, 2014 .június 16 - augusztus 15.-ig kínálunk a kaposfői általános iskolába járó és kaposfői általános iskoláskorú gyerekeknek tartalmas programokat, kirándulásokat.

Az előzetes felmérés alapján 44 gyermek jelentkezett a tábor 9 hetének hosszabb-rövidebb időszakára. A hét végére a jelentkezők száma elérte a 57 főt. A legfiatalabb 1. a legidősebb végzett 8.osztályos tanuló. Az idősebbek jelenléte pozitív visszajelzés, hiszen ők már a korábbi években is részt vettek nyári programjainkon – még alsós tanulóként - és most is szívesen jönnek vissza.

I. hét eseményei:

Hétfő reggel 8 órás érkezést követően 9 órakor megnyitottuk a tábort a szervezők és a polgármester úr részvételével. A gyerekek tájékoztatást kaptak a táborról, a szervezőkről, a rájuk figyelő felnőttekről, valamint a házirendről. Kiosztásra kerültek a nyomtatott házirendek is, melyben foglaltakat a szülőknek és gyerekeknek az aláírást követően magukra nézve kötelezőnek kellett tekinteniük. A tábor kezdéseként ismerkedős, névmemória játékokat játszhattak, ezzel jobban megismerve társaikat.

Délután a kézműves foglalkozás keretében gyöngyékszereket készíthettek. Fiúk és lányok egyaránt dolgoztak, egy kisebb csapat fiú pedig focizott a focipályán. Az első nap forgatókönyve szinte pontról pontra megegyezett a tavalyi év első tábori napjával.

 

Kedden délelőtt vasalható gyönggyel dolgozhattak táborozóink. Ez a kézműves technika minden évben nagy sikernek örvend. Délután kicsit hűvösre fordult az idő, ezért az épületbe húzódtunk. Az internet segítségével a Mogyorómeló c. rajzfilmet nézhették meg a gyerekek.

 

Szerdán délelőtt felállításra került egy korábban pályázati úton beszerzett trambulin a gyerekek nagy örömére. Amíg a sportszer összeállt, már azon alkudoztak, a gyerekek, ki lesz az első, aki kipróbálhatja. A trambulin azóta is folyamatos használatban van. Aki éppen nem ugrált, csapatokban tollaslabda, biliárd, csocsómérkőzéseken vehetett részt. A délelőtt kellőképpen elfáradtak a táborozók, ezért délután uzsonnára palacsintát fogyaszthattak, melynek elkészítésében aktívan részt vettek. Az 5 kg lisztből sütött finomság pillanatok alatt elfogyott.

 

Csütörtökön 2 fordulós Ki-Mit-Tud? vetélkedőt rendeztünk délelőtt és délután. Vegyes korosztályban 6 csapat versenyzett egymással. Kérdésekre kellett felelniük történelem, földrajz, biológia, irodalom, nyelvtan, matematika, és szinte minden tantárgy területén. Némely kérdésre megmosolyogtató válaszok is születtek.

A vetélkedőt megelőzően csapatzászlókat készíthettek a gyerekek, az elkövetkező hetekben megrendezésre kerülő számháborúhoz.

Délután a vetélkedőt követően a helyi Foltvarró szakkör segítségével a kézügyességüket tehették próbára az érdeklődők, színes anyagokból tűpárnát varrhattak.

 

Péntek délelőtt vendégül láttuk a kaposmérői Hangya Banda Ifjúsági Egyesületet. A korábban, már több alkalommal ellátogató, ifjúsági közösséget ismét szívesen várták a gyerekek, hiszen a szomszédos településről érkező fiatalok népi játszótere minden gyerek számára kedves szórakozás. Miután elbúcsúztunk vendégeinktől, és elfogyasztottuk az ebédet, pihenésképpen krepp-, és gyűrtpapírból virágokat készíthettek a kreatív gyerekek.

 

Az első héten átlagosan 34 fő gyerek vett részt naponta a foglalkozásokon.NYÁRI TÁBOR 2014 1.pdf

Kapcsolódó anyagok