Névnap
Boldog névnapot kívánunk Kármen, Anita nevű olvasóinknak!
Holnap Klotild ünnepli névnapját.
Legfrissebb hír
Napi vicc
Az Ír kisváros, Donegal egyik kocsmája parkolójának sötét zugába szép csendesen behúz az éjszakai járôr. Kisvártatva, mikor bent elhangzik a 'záróra!', látja, hogy kijön egy igencsak támolygó alak, alig tud járni. Az ember botorkál egy ideig a parkolóban, a zsaru csendben figyeli.
Végtelennek tűnő ideig jön-megy a pasas, próbálgatja a kulcsát vagy öt-hat kocsi zárjába míg végül sikerül megtalálnia a sajátját. Nagynehezen kinyitja az ajtót és szinte beesik az ülésre. Az emberek szállingóznak közben kifelé és elfelé, de ô csak ül, csak ül, hosszú percekig.
Végül aztán elindítja a motort, bekapcsolja az ablaktörlôt - csendes nyári este volt! -, az indexet kapcsolgatja ki- meg be, dudál, aztán felkapcsolja a világítást. Elindul a kocsival, megy pár centit, aztán kicsit vissza, aztán újra még vagy jónéhány percig míg aztán egyhelyben marad megint egy jó ideig. Közben a többi vendég is elhajt, kikerülgetve a szerencsétlenkedôt.
Mikor aztán az utolsó kocsi is kihúzott a parkolóból, végre elindul, szép lassan, ki az útra. A zsaru, aki türelmesen csak erre várt, begyújtja a motort, felkapcsolja a villogó lámpákat és megállítja az ürgét, hogy megszondázza.
Legnagyobb meglepetésére a szonda "0" alkoholt mutat! Nem tudja mire vélni a dolgot, mondja a vezetônek, hogy be kell hogy kisérje az ôrsre, mert nyilvánvalóan a szonda hibás.
'Én nem hiszem,' mondja Paddy , igazán büszkén saját magára 'csak ma este én vagyok az ügyeletes csali!'
Képtár
A "Főtér" fényei!
2010-09-04
A Főtér Karácsonyfája
2010-12-12
Advent
2010-11-29
Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak
Alakuló ülés 2010
2010-10-18
Általános Iskola
2010-10-10
Intézményünk 2009. július 1-étől a Kaposmenti Intézményfenntartó Társulás által működtetett, a Hunyadi János Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézményeként működik. Intézményünk városkörnyéki, körzeti 8 évfolyamos általános iskola, a település egyetlen iskolája. Beiskolázási körzete elsősorban Kaposfő, Kisasszond, Kiskorpád községek, valamint Gige és Jákó. Iskolánk tanulólétszáma jelenleg 206 fő, 11 tanulócsoportban és 5 napközis csoportban tanul.
Általános Iskola archív
2010-11-21
Aranyvasárnap a Kultúrházban
2010-12-19
Búcsu 2010
2010-10-24
Dr Papp lajos professzor a Kultúrházban!
2010-10-25
eMagyarország Pont
2010-11-22
Jelenleg közel 2000 eMagyarország Pont üzemel Magyarországon, ahol az eKözszolgáltatások igénybevételéhez az Internet mindenki számára ingyenesen elérhető.
Foltvarró kiállítás Kaposváron!
2010-10-10
Foltvarró Klub Mi a foltmozaik? Patchwork néven (szó szerinti fordítása: foltmű) ma nemzetközileg ismert, és szenvedélyesen űzött kézimunka. Szülőhazája ismeretlen, történelem előtti időkbe vész. A foltmozaik készítéséhez nem kell semmiféle előképzettség, vagy különleges tudás. Aki tud egyenesen varrni, az képes folton-folt munkák készítésére. Egyéniségünktől függ, hogy mi lesz a műből: művészi szintet elérő alkotás, vagy „csak” praktikus, tetszetős kézimunka. Bizonyos azonban, hogy bármi kerül ki a foltvarró keze alól, az egyedi, csak rá jellemző, saját mű lesz. Kaposfőn a Foltvarró Klub 1996.-óta működik.
Foltvarrónap
2010-12-12